top of page

Karrierváltás/pályaválasztás/kapunyitási pánik

Az, hogy olyan munkát válassz, amit később valóban szívesen csinálsz nagyon fontos, de egyúttal az egyik legnehezebb kihívás is az életünkben. Az iskolapadból még minden olyan egyszerűnek és kiszámíthatónak tűnt. ’Majd ha leteszem az érettségit/nyelvvizsgát/diplomát szerzek akkor már sínen lesz az életem, onnantól már semmi baj nem lehet’ – gondoltuk és utána kénytelenek voltunk szembesülni azzal, hogy az élet sajnos mégsem teljesen így működik…Talán kiderült az is, hogy mégsem azzal szeretnénk foglalkozni, amit tanultunk. Ilyenkor beiratkozunk egy újabb iskolába…Majd egy következőbe és még egybe…Csak arra az egy pici lépésre nem tudjuk rászánni magunkat, hogy végre kipróbáljuk magunkat a munka világában, a nagybetűs életben. 

 

Lehet, hogy most úgy érzed, nincsenek igazi céljaid és már régen nem ott kellene tartanod, ahol tartasz? Néha legszívesebben csak otthon lennél, mint régen, gyerekkorodban amikor még nem kellett ilyen komoly dolgokon gondolkozni és a fontos kérdésekben helyetted döntöttek.

Mintha a volt középiskolás osztálytársaid vagy a főiskolai, egyetemi csoporttársaid már sokkal előrébb tartanának nálad, jó munkájuk lenne, határozottan tartanának a céljaik felé míg te azt sem tudod, mit kezdjél az életeddel. Ha mindezekben magadra ismersz, akkor valószínűleg a mostanában sokat emlegetett 'kapunyitási pánik' jelenségével állsz szemben.

 

Back to work/Vissza a munkába

 

Mindenkinek az életében adódhatnak olyan hosszabb-rövidebb időszakok, amikor egész egyszerűen ’kimarad’ a munkából. Lehet, hogy néhány évig otthon voltál a gyerekekkel és most készülsz újra dolgozni. Vagy olyan élethelyzet adódott – például egy beteg családtagot kellett ápolni – ami miatt nem tudtál munkát vállalni.

Lehet, hogy több év is eltelt így..Ha ilyenkor újra beleveted magad a munka világába, akkor elsőre bizony eléggé ijesztőnek tűnhet. Mintha újra kellene tanulni mindazt, amit régebben rutinból csináltál. Hogyan is kell egy állásra jelentkezni? Hol is kezdjek el keresgélni? Egyáltalán mit is akarok csinálni? Ha azt nem, amit régebben, akkor mihez kezdjek? Lehet, hogy jó lenne valami önálló dologba kezdeni..

Ahhoz, hogy a számodra legjobb lehetőséget találd meg érdemes tisztában lenni az erősségeiddel, ha szükséges új készségeket megtanulni és leginkább venned kell egy nagy levegőt és merned kell szembenézni a valódi igényeiddel.

 

Ezen az úton szeretnélek elkísérni: együtt megkeressük, hol is akadtál el és mit szeretnél elérni.

 

Segítek abban, hogy reális, elérhető célokat tűzz ki magad elé és együtt kidolgozzuk az oda vezető lépéseket is. Ha nem tudod merre indulj el akkor nemcsak konkrét technikákat javaslok,  hanem az az elakadás lelki hátterét is felderítjük.  

Olvasnivalók a témában

  • Hogyan találjuk meg a nekünk való munkát?

       Roman Krznaric

       HVG Könyvek, 2014

  • Karrieriránytű

       Álláskeresõk és pályamódosítók kézikönyve            Bolles Richard N.

       HVG Könyvek, 2013

  • Dobd be magad! - Nők több szerepben

      Sheryl Sandberg

      HVG Könyvek, 2014

 

 

 

 

 

 

 

 

                                                                                       kép forrása: Pinterest

 

                                                                                       kép forrása: Pinterest

 

bottom of page