top of page

 

Személyiségfejlesztés, önismeret 

Amikor boldogságról, elégedettségről beszélünk vagy arról, hogy szeretnénk megvalósítani az álmainkat, akkor a legtöbben nem hatalmas nagy dolgokat értünk alatta hanem egész egyszerűen csak annyit, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, képesek vagyunk hatékonyan megküzdeni az élet kihívásaival és ha néha kilátástalannak is érezzük a helyzetünket, fel tudunk állni és tovább tudunk lépni.

Egyszerűnek tűnik, nem? A valóságban azonban ennek megvalósítása komoly munkát igényel, hiszen valljuk be: mindannyiunknak vannak rossz napjai, van, hogy nem bízunk magunkban és úgy érezzük, minden összeesküdött ellenünk. Ha túl sokáig rágódunk valamin, akkor annak, ha újra és újra végiggondoljuk a helyzetet többnyire csak az lesz az eredménye, hogy magunkat hibáztatjuk ha  a dolgok nem úgy sikerülnek, ahogy terveztük.

A legtöbb lelki erőforrást a többi emberrel való kapcsolatunkból merítjük. Lehetnek ezek baráti, munkatársi vagy párkapcsolatok is. Ha ezen a téren nem úgy alakulnak a dolgaink ahogy szeretnénk, akkor annak komoly hatása van a lelkiállapotunkra, kedvünkre, mindennapjainkra. Márpedig sokszor előfordul, hogy úgy érezzük, nem stimmel valami ezen a területen.

 

Lehet, hogy jól működő kapcsolatot tűnik nehéznek kialakítani. Az alábbiakban felsorolok néhány olyan tipikus problémát, amellyel a kutatások eredményei szerint a legtöbben küzdenek és lehet, hogy magadra ismersz majd néhány helyzetben:

  • nem tudsz egy jól működő párkapcsolatot kialakítani;

  • benne ragadtál egy kapcsolatban, ami úgy érzed nem vezet sehova,     de egyedül még rosszabb lenne;

  • döntésképtelen vagy, ha a kapcsolatodról van szó;

  • nem tudsz nemet mondani és ebből már sok bajod származott;

  • mindig ugyanahhoz a típushoz vonzódsz, de mindig rosszul végződik a dolog;

  • úgy érzed, hogy kötődési problémáid vannak;

  • nem jut időd a barátaidra és ők szép lassan elkopnak mellőled, ezért magányosnak érzed magad..

  • nem is tudod mit akarsz egy kapcsolattól.

Érezheted úgy is, hogy nem tudsz feloldódni társaságban,  sokszor zavarban vagy és nem tudod mit is kellene mondani. Nem vagy egyedül. Nagyon sokan küzdenek ehhez hasonló problémákkal.

Van, akit ez nem zavar különösebben, hiszen ha egy-két barátja van, az neki már elég és szombat esténként szívesebben van otthon, mint megy társaságba.

Ha viszont téged ez zavar és szeretnél könnyebben barátkozni, bátrabban nyitni új helyzetek és emberek felé akkor nem kell beletörődnöd abba, hogy ’én ilyen vagyok’ vagy ’zárkózott vagyok, nekem ez nem megy’.

Nem kell, hogy megváltozzon a személyiséged, egyszerűen csak olyan készségeket és eszközöket kell megtanulnod, melyeket később az ilyen helyzetekben eredményesen használni tudsz. Nem kell az egész életedet magányosan és kínosan feszengős beszélgetésekkel leélni, hiszen sosem késő, ezen mindig lehet változtatni!

 

 

Általános érvényű, mindenkinél működő tanácsot adni szinte lehetetlen, ha emberi kapcsolatokról van szó. Abban viszont tudok segíteni, hogy egy kicsit felrázzalak a komfortzónádból, szembesítselek azokkal a kérdésekkel, amiket eddig talán magadnak sem mertél eddig feltenni vagy együtt újragondoljuk a megszokott sémáidat.

Olvasnivalók a témában

  • Asszertivitás - Hogyan érvényesítsük sikeresen az érdekeinket?

      Sue Hadfield - Gill Hasson

      Scolar Kft., 2015

  • Bátran élni - Félelmeink és gátlásaink leküzdése

      Almási Kitti

      Kulcslyuk Kiadó Kft., 2015

  • Utak önmagunkhoz

      Bagdy Emőke

      Kulcslyuk Kiadó, 2012

  • Bátraké a boldogság

      Brené Brown

      BOOKLINE  KÖNYVEK, 2013

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                                                                                       kép forrása: Pinterest

 

                                                                                       kép forrása: Pinterest

 

bottom of page